top of page

#ERASMUS NAPOK 2018

erasmusdays_banner_HU.jpg

Az Óbudai Gimnázium is csatlakozott az idén megszervezésre került Erasmus Days eseménysorozathoz, amely 2018. október 12-13-án egész Európában több, mint 1000 intézményen átívelve mutatta be az érdeklődőknek, hogy a korább más néven futó közoktatási és felsőoktatási, hallgatói és oktatói pályázatokat mostanra Erasmus+ néven összefoglaló programokban milyen lehetőségek adódnak az életen át tartó tanulás fenntartásához, megvalósításához.

Gimnáziumunk kollégái már második alkalommal tudtak Erasmus+ KA1-es pályázattal tanár továbbképzéseken részt venni külföldön. A korábbi feltételekkel ellentétben fiatal, pályakezdők is pályázhattak, és nem idegennyelv szakos kollégák nyelvi és szaktantárgyi fejlesztésére is lehetett jelentkezni.

Az Erasmus Napon Suszter Natália, Mező Csaba és Nagy Zsuzsa kollégák tartottak élménybeszámolót továbbképzéseikről diákjainknak, illetve a rendezvényen megjelent külsős kollégáknak.

​​

Az Erasmus+ program másik pályázattípusa a KA2-es csoportba tartozó stratégiai partnerségek, amelyek keretében nemzetközi együttműködéseket lehet megvalósítani diákok együttműködésére, projektalapú oktatására, amelyről szintén esett szó az Erasmus Napunkon. Továbbá az Óbudai Gimnázium ErasmusDays 2018 programján szó esett a diákok számára elérhető Erasmus+ páláyzati lehetőségekről is, amelyekről a Tempus Közalapítvány munkatársai játékos feladatokkal tarkítva tartottak ismertetőt mintegy 100 diákunknak. Így a nemzetközi Erasmus Napokat szervesen tudtuk diákjaink pályaorientációs tájékoztatásával összekapcsolni.

Köszönjük azoknak, akik megtiszteltek jelenlétükkel minket!

Hasznos, érdekes információkat lehet találni, nemcsak az Erasmus Napokkal kapcsolatban az Erasmus+ Ifjúsági és Eurodesk Facebook oldalán valamint a tanári Erasmus+ oldalon és az Erasmus+ hallgatói ösztöndíj oldalakon.

Kellemes tájékozódást kívánunk!

bottom of page