​​York Associates,

York, Egyesült Királyság

​

2018. augusztus 6-17.

​

Az egyetemi éveim alatt gyakran mondogatták a szüleim, hogy milyen jó lehetőség az Erasmus és mindenképpen éljek vele. Azonban én nem éreztem hatalmas vágyat arra akkoriban, hogy kimenjek egyedül egy teljesen idegen országba, jól megvoltam itthon a saját kis biztonságos, megszokott környezetemben.  

Aztán elkezdtem az Óbudai Gimnáziumban dolgozni és megint itt volt a lehetőség, hogy kimenjek egy kéthetes Erasmus+ tanári továbbképzésre. A mentorom nagyon ösztönzött arra, hogy menjek, mert szuper lehetőség. Kezdetleges félelmeim ellenére kiderült, hogy tényleg fantasztikus lehetőség volt. Nagyon izgultam azon, hogy egyedül utazom majd repülővel, és Angliában sem ismerek senkit sem. Viszont, amint odaértem és megtaláltam a szállásom, nagyon megnyugodtam.  

Sosem felejtem el az ott megismert embereket, azt, hogy milyen érzés volt kint lenni, és azt a sok remek kulturális programot, amin részt vettem. Első nap például elmentem sétálni, hogy megbarátkozzak ezzel a hangulatos kis várossal. Egyszercsak belebotlottam a shakespeare-i Rose Theatre-be. Hirdették, hogy milyen shakespeare-i színdarabokat játszanak és épp fél óra múlva kezdték a Rómeó és Júliát. Ezért gondoltam, hogy miért is ne vennék egy jegyet. Csodálatos kezdésnek bizonyult ez a program, és később a többi tanárral is elmentünk megnézni a Szentivánéji Álmot. Rengeteget nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat. Ezenkívül voltunk egy Viking kiállításon, csokoládé múzeumban, York-i sétán idegenvezetővel, hétvégén kiruccantunk Whitby-be, különféle pubokat próbáltunk ki, amelyek mind más hangulattal, zenével és étellel várták a betévedő turistákat. 

A tanári Interkulturális Kommunikáció 2 hetes tréning volt: az első héten egy kis bevezetést kaphattunk különféle kultúra definíciókkal és modellekkel kapcsolatosan, a másik héten pedig jobban belemélyedtünk az interkulturalizmus témájába. Sajnos a második hétre csak 4-en maradtunk a 6 tanárból: 2 olasz, 2 magyar, 1 lengyel, 1 német tanár alkotta a csoportunkat eredetileg. A tréner ír származású volt, úgyhogy megjelent az interkulturalitás a kurzuson is. 

A tréningben az tetszett a legjobban, hogy az elmélet mellett nagy hangsúlyt kapott a gyakorlat is, és az is, hogy az ott tanultakat hogyan használjuk majd a tanításunkban. Szóba kerültek különféle problémák, amelyekre próbáltunk közös erővel megoldásokat találni. Rendkívül felemelő élmény volt az, hogy szakmabeliekkel lehetett beszélni a különféle témákról. Érdekes volt, hogy szóba kerültek a sztereotípiák, de meg is tapasztaltuk őket. A nekem legmegdöbbentőbb az volt, hogy amikor elmentünk a Rose Theatre-be, a szünetben egy idős angol hölgy elájult és ennek ellenére olyan csendben zajlott le az egész, hogy a társaság, akikkel voltam, észre sem vette. Ha ez az én hozzátartozómmal történt volna, biztos vagyok benne, hogy segítségért kiabáltam volna. Nagyon angol volt, és mégis egy pillanat alatt az idős hölgy köré gyűltek az emberek, és azon volt mindenki, hogy segítsen, de az egész olyan volt, mint egy némafilm.  

Egy középkorú angol hölgynél laktam, Debbie-nél. Sokat beszélgettem vele, amikor minden este meleg vacsora várt (különféle angol finomságok) és mindig mondta, hogy menjek le hozzá tévézni és beszélgetni, ha szeretnék. Nagyon tetszett benne, hogy figyelmes volt, segítőkész és gondoskodó, de mégis tiszteletben tartotta, mikor inkább egyedül szerettem volna lenni. Azt mesélte, hogy már 13 éve foglalkozik cserediákok és vendégek fogadásával, ami nekem nagyon furcsa volt, mert én legalábbis úgy vagyok vele, hogy nem szívesen engednék be egy vad idegent az otthonomban. Ő viszont szeretne minél több embert megismerni, és mesélt is arról, hogy hogyan viselkedtek a különböző kultúrából érkező vendégei. Mondtam neki, hogy ha Magyarországon jár, mindenképpen szóljon és leszek az idegenvezetője.  

Így utólag úgy tekintek vissza erre a kalandra, mint életem legstresszmentesebb két hetére. Távol voltam mindentől és mindenkitől, akit ismerek és mégis valahogy otthon éreztem magam. Életre szóló élmények, barátságok kötődtek a kint-tartózkodásom alatt. Később kiderült, hogy rajtam kívül volt egy másik magyar angoltanár is, akivel amúgy negyed órára van egymástól az iskolánk, és mégis Angliába kellett utaznunk azért, hogy megismerjük egymást. Azóta is tartom vele a kapcsolatot és annyira motiváltan tértünk haza Yorkból, hogy szeretnénk könyvet írni közösen, valamint kapcsolatokat építeni.  

Ez alatt a két hét alatt annyi mindent kaptam…kár lett volna kihagyni. Remélem, hogy vissza tudok majd még menni Yorkba az életem során. Köszönöm Erasmus+!!!!