Iskolánk immár hagyományosan sikeres Erasmus+ pályázatának keretében egy berlini továbbképzésen vettem részt 2024 júliusának első hetében. A továbbképzés címe „The Berlin Wall: A Journey from Totalitarianism to Democracy”, szervezője az Europass Teacher Academy volt.

A történelem iránti érdeklődés mindig az életem része volt, ezért is örültem, amikor meghirdették ezt a kurzust. Másrészt, öt évvel ezelőtti első berlini látogatásomkor mellbevágott az az élmény, hogy ebben a városban szó szerint kézzel foghatók az 1945 utáni, ma már történelmi emlékek. Ez különösen azért ragadott meg, mert az 1970 – ’80-as években, iskolás koromban semmit nem tanultunk, hallottunk a berlini falról. Megrendítettek az archív fotók, és a gondolat, hogy az utcán sétáló idős kelet-berlini emberek mi mindent élhettek át. A továbbképzés tehát elsősorban magam miatt érdekelt, és tetszett az is, hogy az oktatás nemcsak egy tanteremben történik, hanem „terepgyakorlatként” számos emlékhely és intézmény meglátogatása szerepelt a tervekben. A tanfolyamot megelőzően pontos tájékoztatást kaptunk a napi foglalkozásokról, az időbeosztásról, a szabadidő tervezett ütemezéséről. Ez számomra nagyon kedvező volt.

Az utazás előtt felfrissítettem az angol tudásomat, és rengeteget olvastam magyarul és angolul is Kelet-Németországról, az egykori nemzetközi politikai eseményekről. Élmény volt angolul összeállítani a bemutatkozó perezentációt Magyarországról, az iskolámról és magamról.

A 19 fős, zömében középiskolai tanárokból álló csapatunkat többségében olasz és görög kollégák alkották, egy-egy francia, finn, portugál, ír és még egy magyar résztvevővel. Én voltam az egyetlen, aki a keleti blokkból érkezve és koromnál fogva, személyes tapasztalatokat mesélhettem a többieknek a szocialista rendszerben átélt élményekről, használati tárgyainkról, a korlátozott lehetőségekről. Mindezek, átültetve a kelet-németországi és berlini helyszínekre, számomra is rengeteg új információval bírtak. Az emlékhelyek – Bernauer Strasse, East Side Gallery, Palace of Tears – és az intézmények – Stasimuseum, Everyday Life in the GDR Museum – meglátogatása során elgondolkodtunk és sokat beszélgettünk arról, hogy az emberi elme milyen találékony tud lenni, amikor megalázó, aljas és gyötrelmes helyzeteket kreál a valós vagy vélt ellenségeinek. Egyúttal azzal is szembesültünk, hogy a reménytelen helyzetben rekedt emberekben mekkora erő rejlik, hogy maguk és a szeretteik szabadságáért harcoljanak. Berlin esetében szerencsére ez már 35 éve a múlté, de mindannyiunkban felmerült, és a tanfolyam egyik foglalkozása is arról szólt, hogy a mai diákokkal hogyan tudjuk ezeket a kérdéseket feldolgozni. Az első gondolatunk az volt, hogy a mai Európában a fiataloknak már azt is el kell magyaráznunk, hogy mit jelent az országhatár fogalma. (Bár az ír és a görög kollégák erről közeli tapasztalatokkal rendelkeznek ma is.)

Témavezetőnk az olasz Francesco Molinari volt, 20 éve Berlinben élő történelem tanár, rendkívül tájékozott a hidegháborús idők és a mai Németország társadalmi, politikai és gazdasági eseményeiben. Így nemcsak az utóbbi évtizedek történéseit mutatta be a tantermi foglalkozások során, hanem a megosztottság és az újraegyesítés mai következményeire is kitért a prezentációkban. Ezeket a tanfolyam végén mindannyiunkkal megosztotta. Nemcsak frontális előadásokat hallgattunk, hanem kiscsoportos projektmunkákat is kaptunk a témában. Izgalmas volt nemzetközi csapatban közös nevezőre jutnunk, nagyon élveztem, még rejtett rajz-készségeimnek is hasznát vettem! Francesco kíséretében vettünk részt a külső helyszínek meglátogatásán is. Ott konkrétan bemutatta, hogy egy-egy mai épület vagy telek helyén milyen események zajlottak, hol voltak a lezárt területek, metrómegállók és hasonlók. Sokkoló volt ezeket elképzelni a ma nyüzsgő, színes világváros közepén!

Az időbeosztásunk nagyon barátságos volt: minden nap 9:00-kor kezdtünk és 13:30-kor végeztünk, közben egy fél órás szünettel. A szállást mindenki maga intézte, én szerencsére csak 20 percre laktam a képzőhelytől, de volt, aki egy órát utazott ebben a hatalmas városban. Az egy hét során mindvégig Berlinben maradtunk, a két fakultatív városnéző sétán kívül mindenki magának szervezett egyéb programot. Én magam sokat csavarogtam a városban, szeretek egyedül felfedezni helyeket, fotózni, örültem, hogy volt erre lehetőségem. Az ott tartózkodásunk alatt zajlott az Európa Bajnokság két futball-mérkőzése is, ez még inkább fokozta a város hangulatát. Potsdamba is elutaztam, a Cecilienhof palotában megnéztem azt a helyszínt, ahol 1945 nyarán aláírták a konferencia jegyzőkönyvét.

Nagyon hasznosnak tartom, hogy ismeretekben gazdagodtam, együttműködhettem egy nemzetközi csoport tagjaival. Barátságos, jóérzésű emberekkel találkoztam, néhányukkal azóta is tartom a kapcsolatot. Megbeszélhettük egymással, hogy ma is aktuális az, hogy a diákjaink felismerjék a totalitárius rendszerek sajátosságait, a megosztottság és az elszigetelés következményeit. Ezeket a fogalmakat a földrajz tanítása során is használjuk, de az iskolai történelem tanár kollégáimmal is sokat beszélgettem erről, és néhányukkal meg is osztottam élményeimet, tapasztalataimat. A tanfolyamon értékes tudást kaptunk, tágult a látókörünk, hasznosítható tapasztalatokat szereztünk.

Ezúton is szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni Gutmayer Helga és Tüske-Hegedűs-Andrea kolléganőimnek, akiknek a támogatása, biztatása és szervező munkája nélkül nem részesülhettem volna ebben a nagyszerű élményben!